Pályázatok

Befejeződött Magyar István egyéni vállalkozó kapacitásbővítő beruházása

Magyar István egyéni vállalkozó nyíracsádi telephelyén befejezésre került a „Új üzemcsarnok építése Nyíracsád településen, új technológiák implementálása” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében elnyert 142,151 millió forintos európai uniós támogatás segítségével.

Magyar István János tevékenységét 1999-ben indította be Nyíracsádon, mely Debrecentől mintegy 30 km-re helyezkedik el. Kezdetben a vállalkozás tevékenysége a fakitermelésre korlátozódott, kézi, illetve gépi erővel végezve. A társaság fő tevékenységi köre 1610’08 Fűrészárugyártás, melyet a jelenlegi pályázat keretében fejlesztett.

A projekt célja, a vállalat termelési kapacitásának bővítése, melynek köszönhetően, ki tudja szolgálni a megnövekedett vevői igényeket. A termelési volumen növekedése, árbevétel növekedést hoz magával. A beszerzett eszközök segítségével magasabb mértékben feldolgozott termékeket képes előállítani, bővíteni vevőkörét, a magasabb hozzáadott érték révén pedig a vállalkozás eredményessége, árbevétel arányos jövedelmezősége jelentősen növekedni fog. A jó minőségű, ily módon szárított, vagy tovább feldolgozott akácra a külföldi piacokon jelentős kereslet mutatkozik, ami a vállalat export bevételének arányán is megmutatkozik. A fejlesztés hatására a vállalat közelebb került hosszú távú stratégiai céljához, mely a versenyképességének javítása, innovációs és adaptációs képességének erősítése, valamint a magasabb hozzáadott értékkel rendelkező termékek arányának növelése gyártási tevékenységének során. A beruházás hatására, a vállalkozás 10-20 fővel tudja bővíteni állományi létszámát.

A GINOP-1.2.1-16-2017-00032 azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 2020.03.18 -án valósul meg, a közel 142,151 millió forint európai uniós támogatás segítségével.

További információ kérhető:
Magyar István János
Telefon: +36 (30) 415 1809
E-mail: istvanjm@gmail.com

 

Befejeződött a Magyar István EV. modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztése

2021 / 04 / 06

Magyar István János tevékenységét 1999-ben indította be Nyíracsádon. Kezdetben a vállalkozás tevékenysége a fakitermelésre korlátozódott kézi, illetve gépi erővel végezve. Tevékenysége az évek során folyamatosan bővült erdőgazdálkodási szolgáltatásokkal, fakereskedelemmel. A magasabb hozzáadott értékre való törekvés révén napjainkban a vállalkozás meghatározó tevékenységévé a fafeldolgozás nőtte ki magát. A vállalkozás jelenleg 27 főnek biztosít megélhetést, valamint 40 fős alvállalkozói létszámot foglalkoztat. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a társaság rendelkezésére álló gépparkjával képes a teljes folyamatot lefedni, a kitermeléstől a kész termékek gyártásáig.

A projekt célja volt, hogy a társaság az akácfa feldolgozása területén a lehető legnagyobb anyag-feldolgozási hányadot érje el, mindezt úgy, hogy az értékes nyersanyagból saját feldolgozói bázison magas hozzáadott értékű termékeket állítson elő. A projekt egy új termékcsalád a drót közé font kerítés elemek gyártásának megvalósítására irányult. A fejlesztés lehetővé teszi a társaság számára, hogy a fafeldolgozás során keletkezett melléktermék jelentős részét képes legyen magasabb hozzáadott értékű termékként feldolgozni.

A fejlesztés új eszközök beszerzésére irányult, amelyek lehetőséget nyújtanak a fonott kerítés gyártására. A következő eszközök kerültek beszerzésre a projekt keretén belül: kerítésfonó berendezés, HYUNDAI targonca, kérgező/háncsoló gép. A mai modern technológiával rendelkező gépek a folyamatosan növekvő gyártási igényeknek megfelelő termelékenységet biztosítják, amivel a társaság képes fenntartani a töretlen fejlődéi ütemét.

A fejlesztés által bűvölt a társaság termék kínálata a fonott kerítés termékcsaláddal. A bővülésnek köszönhetően új piaci szegmensre tud belépni és ennek megfelelően a piaci részesedését képes növelni. A gyártás során keletkező melléktermék egy sokkal jövedelmezőbb formába történő feldolgozása és értékesítése valósul meg, ami nem utolsó sorban árbevétel és jövedelmezőség növekedést eredményez. Mindez hozzájárul, hogy a társaság létszámát stabilan fenntartsa és további létszám bővítésbe kezdjen.

A GINOP-1.2.8-20-2020-02539 számú projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 2021.03.03-án valósult meg, a 60.98% támogatási arányú, 31 500 000 forintos európai uniós támogatás segítségével.

További információ kérhető:
Magyar István János
Telefon: +36 (20) 365 2760
E-mail: istvanjm@gmail.com

 

Segíthetünk?

Kérje árajánlatunkat!
 
Széchenyi 2020 - Európai Unió

Kérdése van? E-mail: info@woodak.hu Telefon: +36 30 / 464 4810